Eljött idén is a nagy megmérettetés számunkra, ahol a szakmai zsűrire bízzuk, hogy ítélje meg, milyen munkát végeztünk. Ezúttal az Országos Marketinggyémánt és az Év honlapja díjátadót együtt rendezte meg a Magyar Marketing Szövetség.

Mindkét területen magasra tettük a lécet az elmúlt években a magunk számára, úgyhogy igyekeznünk kellett, hogy ismét bizonyítsunk. Bele is adtunk mindent, hogy erős pályázatokat tehessünk le az asztalra. Jólesett nekünk, hogy már többen kérdeztétek, hogy ez milyen eredménnyel sikerült.

Nos, a kemény munka eredménye ezúttal sem maradt el: az estét 8 Marketinggyémánt díjjal zártuk, amivel mi lettünk az Év Marketing Partnere fődíjasok idén. Az Év honlapján pedig 5 díjjal gazdagodtunk, köztük a hagyományosan legnagyobb versenyt hozó e-kereskedelem kategória különdíjával. Ezzel a honlaptervezésben is a legtöbb elismerést szereztük idén.

Akárhány díjat nyertünk már, nem feledjük, hogy ezekért egyesével mennyit kellett tennünk, és mindegyik milyen komoly csapatmunkát kívánt meg. Azért ez nem hétköznapi eredmény, nagyszerű ügyfelekkel elért igazi közös siker. Köszönjük szépen, ha velünk együtt örültök!

A díjazott honlapok:

Liliput Játékbolt és Webáruház – liliputjatek.hu  (E-kereskedelem kategória)

Marnevall – marnevall.com (Kereskedelem kategória)

MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ – modemart.hu (Kultúra kategória)

Gyöngy Zsuzsa – Színésznő és koreográfus – gyongyzsuzsa.hu (Művészek, közszereplők honlapja kategória)

Good Spirit Bár – goodspiritbar.hu (Vendéglátás kategória)

 

A díjazott projektek:

1000 Út Utazási Iroda márkaépítés

Reflexshop márkaépítés

Novo-Lab Kft. márkaépítés

Liliput Játékvilág márkaépítés

Party Miiix márkaépítés

Ecsedi Ékszer márkaépítés

ThermoDam márkaépítés

Good Spirit Bar márkaépítés