A honlaptervezés 8 lépése

Egy vállalkozás honlapjának elkészítése alapvetően két részre bontható; az első szakaszban a honlapot igénylő cég önállóan végez kutatást, hogy megalapozza a munkát a kiválasztott partnercéggel.

1. lépés: Az ötlet megszületése

Talán már Ön is eljátszott a gondolattal, hogy fontos lenne cégét az Interneten is megjeleníteni, így a potenciális vevőket ezzel a reklámozási felülettel is megcélozni. Tehát a tervezés folyamatában az első lépés, mikor egy vállalkozásnál felmerül az igény, hogy honlapjának megalkotására.

2. lépés: Körvonalazódó elképzelések

Miután tudatosult az adott cégben, hogy honlapot szeretne készíttetni, megfogalmazódik benne (ez lehet a cégen belüli egyeztetés eredménye, mikor a különböző részlegek vezetői más-más igényt támasztanak a honlappal kapcsolatban), hogy milyen tartalmat szeretnénk weboldalukon megjeleníteni; esetleg melyek legyenek a domináns színek, grafikai elemek. Természetesen lehetséges, hogy az adott vállalkozás csak a fő irányvonalat határozza meg.

3. lépés: A partnercég kiválasztása

Tehát a harmadik lépésben a cég már készen áll, hogy kiválassza azt a partnert, akivel együtt szeretne dolgozni. Erre a lépésre kiemelt figyelmet kell szentelni, ugyanis nem mindegy, hogy az elkövetkező hetekben kivel állunk majd munkakapcsolatban. (A honlaptervezést hasonlíthatjuk egy projekthez is, melyben az előkészítő szakaszt a partnercégek kiválasztása jelenti, s mint tudjuk ha az előkészítésbe hiba csúszott egész tervünk dugába dőlhet.)

A kivitelező cég kiválasztásának számos kritériuma lehetséges, s óva intünk mindenkit attól, hogy egyedül az ár legyen a döntő tényező. Ma Magyarországon számos kis céggel lehet találkozni, akik csekély összegért vállalják, hogy elkészítik vállalkozásunk “tökéletes” honlapját. Az általuk ajánlott összeg első hallásra rendkívül vonzónak tűnhet, de javasoljuk, hogy más nézőpontból végezzenek felmérést; vizsgálni lehet az adott cég saját honlapját, ugyanis a Kreatív Vonalak Kft. vallja, hogy a saját honlap az elsődleges referencia. Ezután meg lehet tekinteni, a referenciákat, figyelembe véve a minőséget, a honlapok készítésének dátumát, mennyire egyedi megoldásokat tud ajánlani a cég stb. Ezután sorra vehetjük, kik azok a szakemberek, akik az adott vállalkozásánál dolgoznak, milyen végzettséggel, milyen személyes tulajdonsággal rendelkeznek. Természetesen az ár meghatározó tényező, de figyelembe kell venni, milyen is az ár – érték arány. Hiszen, ha elkészült honlapunkkal nem érjük el célközönségünket, az a kisebb összeg is pénzkidobás lesz.

 

4. lépés: Kapcsolat felvétel és együttműködés

Ennél a lépésnél kezdődik el a közös munka partnercéggel, a vállalkozás megosztja elképzelését a honlappal kapcsolatban, és meghatározza azoknak a személyeknek a körét kit el akar érni a weboldallal. A tárgyalás eredményeképp a partnercég elkészít egy látványtervet, mely alapját képezi az elkövetkező együttműködésnek. Fontos, hogy nyitottak legyünk a szakemberek tanácsaira, hiszen ők azok, akik már nagy adag tapasztalattal a hátuk mögött tudják, az egyes honlapok felkeresőinek szokásait, milyen az optimális honlap szerkezet stb.

5. lépés: Szerződés

A megbeszéléseket követően a megegyezést ekkor írásba kell foglalni, pontosan leírva melyik fél mit vállalt, hogyan zajlik a kivitelezés, milyen módon kerül sor a honlap átadására, milyen technikai feltételek szükségesek a honlap elkészítéséhez, és végül mennyibe kerül.

6. lépés: A honlap elkészítése

Ezután a kivitelező vállalaton van a sor, mely a megrendelő igényeire építve elkészíti a honlap szerkezetét, tartalmi egységeit, s PR és marketing stratégiát épít ki a világhálón való sikeres megjelenéshez. A munka számos további résztevékenységből állhat, az adott honlappal állított követelményeknek megfelelően (pl.: a multimédiás szemléltetéshez fotó- és videoanyag készítése stb.)

7. lépés: Tesztelés

Az adott honlapot a végső üzembehelyezéséig számos alkalommal kell tesztelni. Fontos, hogy meg legyünk győződve, hogy az oldalon alkalmazott programok tökéletes futnak, könnyű a navigáció az oldalon, nincsenek tartalmi, stilisztikai hibák stb.
Tehát a tesztelés célja, hogy minden hibát kiszűrjünk, mely a felhasználókra negatívan hathat.

8. lépés: Üzembe helyezés és utógondozás

Miután a cég honlapja elkészült, és a teszteléseket is elvégeztük, élővé tesszük a domian nevet, hogy most már bárki könnyen megtalálhassa. Az átadást követően a honlapot a keresőkbe regisztráljuk, illetve gyűjtőoldalakon tesszük közzé. A honlapra érdemes felhívni az ismerősök, üzletfelek figyelmét is, hogy minél látogatottabb legyen.

Dolgozzunk együtt!

Érdekli a közös munka lehetősége? Az induláshoz töltse ki
ajánlatkérő űrlapunkat, vagy tekintse meg árainkat!

Ajánlatkérés
'

Ajánlatkérés

Kezdjük el a közös projektet!

Az ajánlat pontosításához kérjük adja meg az alábbi adatokat.

Kapcsolati adatok
A tervezett projekt feladatai Marketing, stratégiai tervezés Arculattervezés Honlap, vagy webáruház tervezés Egyéb tervezés
A projekt rövid leírása
Ajánlatkérésre 1-2 munkanapon belül válaszolunk a megadott e-mail címre!
Ajánlatkérés