A márkaépítésről beszéltünk a 2012-es Marketing Szuperkonferencián

Az idén is részt vettünk a legnagyobb marketing konferencián, amin ügyvezetőnk, Nagy Barna a kisvállalati márkaépítésről előadást is tartott.

Rutinos konferenciázók vagyunk, a legkülönbözőbb szakmai eseményeken szoktunk rendszeresen megfordulni.
A Marketing Commando nevével fémjelzett Marketing Szuperkonferencia is egy olyan esemény, amit egyik évben sem hagyunk ki. Idén viszont nem csak résztvevőként vettünk részt rajta, Wolf Gábor megtisztelő felkérésére ügyvezetőnk, Nagy Barna a kisvállalati márkaépítésről tartott előadást.

A Marketing Szuperkonferencia az elmúlt években folyamatosan növelte elismertségét és rangját, ma a legdrágább hazai marketing konferenciának tartják. A teljes jegyár kétszázezer forint, ebből kifolyólag rendszerint válogatottan sikeres cégvezetők szoktak részt venni rajta. A 200-250 fős hallgatóság rendszerint valamilyen aktuális téma köré csoportosítva hallhat szakmai előadásokat.

Az idei konferencia március 22-23-án lett megrendezve a Larus Rendezvényközpontban, Budapesten. Vezérfonala a stratégia volt. Az előadók a szervező Wolf Gábor, Janata Kriszta és Nyírő Réka mellett Dr. Mérő László, Ómolnár Miklós, Szombati Orsolya (Pro Fonte), Kollár László (Microsoft) voltak, valamint a Kreatív Vonalak képviseletében Nagy Barna.

A látható márka

Barna „a látható márka” címmel tartotta előadását, melynek fő üzenete az volt, hogy egy kisvállalkozás is fordulhat a márkaépítéshez, ha azt szeretné, hogy komolyabb szereplőként kezeljék a piacon, ha nagyobb elismertséget, magasabb árakat vagy több visszatérő ügyfelet szeretne.

Beszélt azokról a tudatalatti hatásokról, amik miatt az emberek ösztönösen vonzódnak a márkákhoz, és számos hazai és külföldi példán keresztül megmutatta, milyen elemekből tevődik össze mindaz, amit egy potenciális vevő láthat egy cégből vagy termékeiből, szolgáltatásaiból.

Nagy örömünkre sok elismerő dicséretet kaptunk a résztvevőktől, és a visszajelzésekből az is kiderül, hogy az üzenet sokakat ösztönzött arra, hogy átgondolják a céges stratégiájukat vagy egységes megjelenést alakítsanak ki a cégük, márkájuk számára.

A Kreatív Vonalakat hárman képviseltük az eseményen, Nagy Barna mellett két projektvezető kolléganő, Duró Szabina és Somogyi Szilvia is látható a képeken a hallgatóság sorai között.

További fotók a Facebook oldalunkon: www.facebook.com/KreativVonalak

Dolgozzunk együtt!

Érdekli a közös munka lehetősége? Az induláshoz töltse ki
ajánlatkérő űrlapunkat, vagy tekintse meg árainkat!

Ajánlatkérés
'

Ajánlatkérés

Kezdjük el a közös projektet!

Az ajánlat pontosításához kérjük adja meg az alábbi adatokat.

Kapcsolati adatok
A tervezett projekt feladatai Marketing, stratégiai tervezés Arculattervezés Honlap, vagy webáruház tervezés Egyéb tervezés
A projekt rövid leírása

Ajánlatkérésre 1-2 munkanapon belül válaszolunk a megadott e-mail címre!

Ajánlatkérés