Év Honlapja 2012: idén három díjat nyertünk

A Magyar Marketing Szövetség idén 11. alkalommal rendezte meg az Év Honlapja versenyt, melyen 25 kategóriában 359 pályázat versenyzett a díjakért. Az ünnepélyes díjátadóra november 26-án került sor Budapesten, a Best Western Hotel Hungariában. A Kreatív Vonalak Kft. által tervezett honlapok három díjat érdemeltek ki a zsűritől.

Év Honlapja díjas lett az ebédkiszállítással foglalkozó Aranykanál honlapja, minőségi díjat kapott Fejes Márton fotográfus honlapja , és különdíjjal jutalmazták a Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesületének honlapját .

A zsűri értékelésében méltatta a honlapok kialakításának színvonalát, azok átláthatóságát, célratörőségét, és az ügyfelek fejével való gondolkodás megjelenését.

Az Év Honlapja az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb díja. Évről évre a legnagyobb tervező cégek legszínvonalasabb munkái mérettetnek meg rajta. Az elnyert három díj értékét növeli, hogy ebben az évben holtversenyben ez volt a legtöbb, amit egy tervező kapott, a legnagyobb nevű ügynökségek ezúttal kevesebb elismerésben részesültek. A Kreatív Vonalak Kft. ezzel a teljesítménnyel tehát egy igen rangos szakmai körbe lépett be, melyben eddig többnyire csak budapesti nagy ügynökségek voltak jelen.

Dolgozzunk együtt!

Érdekli a közös munka lehetősége? Az induláshoz töltse ki
ajánlatkérő űrlapunkat, vagy tekintse meg árainkat!

Ajánlatkérés
'

Ajánlatkérés

Kezdjük el a közös projektet!

Az ajánlat pontosításához kérjük adja meg az alábbi adatokat.

Kapcsolati adatok
A tervezett projekt feladatai Marketing, stratégiai tervezés Arculattervezés Honlap, vagy webáruház tervezés Egyéb tervezés
A projekt rövid leírása
Ajánlatkérésre 1-2 munkanapon belül válaszolunk a megadott e-mail címre!
Ajánlatkérés