Legyen vagány a névjegykártya!

Avagy milyen a jó névjegykártya? Sok cégnél a névjegykártya egy szükséges eszköz, melyet megtervez a gyorsnyomda, csak hogy legyen mit szórni. A baj csak az, hogy köszönőviszonyban sincs a cég értékeivel, imázsával, vagy éppen marketing kommunikációjával.

Pedig a névjegy egy erős eszköz!

Igen, a névjegykártya az egyik legerősebb eszköz, amely sokat elárul a tulajdonosáról. Általában ez az az arculati eszköz, mellyel a lehetséges üzleti partnerünk elsőként találkozik, de legalábbis ez az az eszköz, amit magánál fog tartani.

Igaz, ma már az internet korában csökkent a szerepe, hisz sokszor a Google kereséssel találjuk meg a szükséges elérhetőségeket, még akkor is ha rendelkezünk az adott cégtől névjegykártyával. De mi a helyzet, ha pl. egy konferencia, vagy egy tárgyalás után csak ez az eszköz fogja emlékeztetni a lehetséges vevőnket arról, hogy mi kik is voltunk?

Hogyan lehet ebből az egyszerű arculati eszközből trójai falovat csinálni?



Első pont. Mi a névjegykártya feladata? Mit írjunk a névjegykártyára?

Ez tiszta sor: név, elérhetőségek megjegyzése, átadása. Plusz? Igen. Plusz. De erről lentebb. Szóval, elérhetőségek. De mit írjunk rá? Kis Pista és társa Kft. - Kis István ügyvezető? Ebből sajnos nem fog kiderülni semmi. Nyilván az alapadatoknak mindenképpen szerepelnie kell: Név, cég, elérhetőségek (mobil, e-mail, web) de a titulusnál a hivatalos titulus a jó? A tapasztalat azt mutatja, hogy egyre kevésbé. Sokkal jobb, ha titulusként egyértelműen azonosítjuk magunkat azzal, hogy mit is csinálunk. Pl.: Kis István, a kisvállalatok pénzügyi szakértője.
Viszont sokan még mindig a hivatalos titulust keresik a névjegyen, így érdemes a hivatalos titulus alá odaírni az "azonosítónkat". Például így: Kis István, ügyvezető, a kisvállalatok pénzügyi szakértője.

És akkor a plusz: Legyen a névjegykártyánk is egy erős marketing eszköz! Minden névjegykártyának legalább 2 oldala van, miért ne használnánk ki? Ugyan egy fél oldalnyi marketing üzenet nem fér rá, de egy határozott egy mondatos üzenet igen! Egy a lényeg: lehetőleg kerüljük a szolgáltatásaink felsorolását! Inkább hívjuk fel a figyelmet letölthető csali termékünkre, vagy infótermékünkre, vagy csak "ültessük el a magot" egy jól kitalált üzenettel! Lényeg, hogy legyen csábító, csaljuk fel vele az emberünket a weboldalunkra!


Második pont. Hogy lehet figyelemfelhívó a névjegy?


Sok lehetséges út van arra, hogy a névjegy minél inkább figyelemfelhívó legyen.
Az egyik ilyen lehetséges kitörési pont a méret.

Sokszor találkoztunk már a hagyományos (9x5 cm) mérettől eltérő megoldástól. De ez jó megoldás? Sajnos nem. Elsőre még ha feltűnőbbek is vagyunk a többieknél, a praktikusság miatt már nem lesz jó megoldás. Ha az ügyfél nem tudja berakni a névjegytartóba, akkor bizony az csak bosszúságot okoz. Kb. ugyanez a helyzet a hajtogatós névjegyekkel is. Bármennyire is jó megoldásnak tűnik, hogy hosszabb, több üzenetet tudunk elhelyezni a névjegyen, lehet hogy kényelmetlenséget okoz. Illetve a kihajtós névjegyeket csak akkor érdemes használni, ha az első oldalon ugyanúgy gyorsan leolvashatóak az elérhetőségek.


Harmadik pont. Az arculat.

Általában erre mondják, hogy végül, de nem utolsó sorban. Talán a legfontosabb tényező, hogy a névjegykártyánk illeszkedjen az arculatba! Hiszen, ha azon keresztül jut el a weblapodra, akkor ne érje meglepetés. A színeknek, elrendezésnek, stílusnak tükröznie kell az egységes arculatot.


Negyedik pont: egy titkos tanács.

A névjegy egy személyes formátum. Rajta olyan elérhetőségekkel, amelyek nem biztos, hogy mindenki számára elérhetőek. Egy jó megoldás, ötlet: tegyük még személyesebbé a névjegyünket egy fotóval! Persze csak akkor, ha rendelkezünk egy profi fotóval magunkról. De mindenképpen bizalmat ébresszen a lehetséges ügyfélben. Íme, ilyen a Kreatív Vonalak névjegykártyája:

Az Öné hogy fest?



Arculattervezési csomagjaink

Arculattervezés csomag

Egyedi cégarculat

Alapvető arculattervezés

Azoknak ajánljuk, akik nem rendelkeznek egységes megjelenéssel a külvilág, vagy az ügyfeleik, partnereik felé.


a csomag tartalma, árak
Arculattervezés csomag

Profi megjelenés

arculat + brossúra

Profi megjelenés csomagunkat azoknak javasoljuk, akik az alap arculati megjelenésnél többre vágynak. Akik szeretnék  egy komoly cég benyomását kelteni az ügyfelekben.


a csomag tartalma, árak
Arculattervezés csomag

Vizuális megújulás

arculat+honlap+Adwords

Vizuális megújulás csomagunk megoldás lehet azoknak, akik már rendelkeznek internetes céges megjelenéssel, de szeretnék megújítani, felfrissíteni meglévő arculatukat, honlapjukat.


a csomag tartalma, árak

Arculattervezés tudástár


Minek nekem céges logó?

Írta: Kreatív Vonalak

Mert ma a vizualitás világában élünk. Életünk során így egyre több az olyan meghatározó vizuális élmény, ami döntéseinkre is hatással van. Mindez természetesen az üzleti életben is jelen van.

továbbolvasom

A cég arca - arculattervezés lépésról lépésre

Írta: Kreatív Vonalak

Nem, nem arról lesz szó, hogy ki a legszebb a cégnél, vagy hogy a csinos titkárnőt hogyan lehetne reklámozni. Bár az kétségtelen, hogy ő is a cégimázs része. A feladatunk más. Mégpedig az, hogy hogyan érheti el azt, hogy ügyfelei végre megjegyezzék cégét, hogy már ránézésre tudják, hogy az Ön szolgáltatása a számukra megfelelő a piacon, no és hogy éppen ezért Önnél érdemes elköltenie a pénzét. De mi köze ennek a cég arcához, az arculattervezéshez?

"Miért szükséges a céges arculat? Tényleg kell-e nekünk arculattervezés?"


továbbolvasom

Nyomtatni, vagy nem nyomtatni, ez itt a kérdés

Írta: Kreatív Vonalak

Bizony reklámozni érdemes, hogy tudjanak rólunk, hogy megismerjenek, hogy találkozhassunk az (új) ügyféllel. Sok esetben ilyenkor kerül képbe a nyomdai tervezés. De az meg mi a csuda? Cikkünkben a nyomdai tervezés lehetséges útjait mutatjuk be.
továbbolvasom

Legyen vagány a névjegykártya!

Írta: Kreatív Vonalak

Avagy milyen a jó névjegykártya? Sok cégnél a névjegykártya egy szükséges eszköz, melyet megtervez a gyorsnyomda, csak hogy legyen mit szórni. A baj csak az, hogy köszönőviszonyban sincs a cég értékeivel, imázsával, vagy éppen marketing kommunikációjával.
továbbolvasom
» további írások a Tudástárban

Kiemelt projektek, referenciák

Katona József Színház - Arculattervezés

Katona József Színház
arculattervezés honlaptervezés 

Marketing Expo - Honlaptervezés

Marketing Expo
arculattervezés honlaptervezés 

Kovács Lázár chef - Honlaptervezés

Kovács Lázár chef
arculattervezés honlaptervezés 

» további referenciák