A honlaptervezés 8 lépése

Egy vállalkozás honlapjának elkészítése alapvetően két részre bontható; az elsõ szakaszban a honlapot igénylő cég önállóan végez kutatást, hogy megalapozza a munkát a kiválasztott partnercéggel.

1. lépés: Az ötlet megszületése



Talán már Ön is eljátszott a gondolattal, hogy fontos lenne cégét az Interneten is megjeleníteni, így a potenciális vevőket ezzel a reklámozási felülettel is megcélozni. Tehát a tervezés folyamatában az első lépés, mikor egy vállalkozásnál felmerül az igény, hogy honlapjának megalkotására.

2. lépés: Körvonalazódó elképzelések



Miután tudatosult az adott cégben, hogy honlapot szeretne készíttetni, megfogalmazódik benne (ez lehet a cégen belüli egyeztetés eredménye, mikor a különböző részlegek vezetői más-más igényt támasztanak a honlappal kapcsolatban), hogy milyen tartalmat szeretnénk weboldalukon megjeleníteni; esetleg melyek legyenek a domináns színek, grafikai elemek. Természetesen lehetséges, hogy az adott vállalkozás csak a fő irányvonalat határozza meg.

3. lépés: A partnercég kiválasztása



Tehát a harmadik lépésben a cég már készen áll, hogy kiválassza azt a partnert, akivel együtt szeretne dolgozni. Erre a lépésre kiemelt figyelmet kell szentelni, ugyanis nem mindegy, hogy az elkövetkező hetekben kivel állunk majd munkakapcsolatban. (A honlaptervezést hasonlíthatjuk egy projekthez is, melyben az előkészítő szakaszt a partnercégek kiválasztása jelenti, s mint tudjuk ha az előkészítésbe hiba csúszott egész tervünk dugába dőlhet.)

A kivitelező cég kiválasztásának számos kritériuma lehetséges, s óva intünk mindenkit attól, hogy egyedül az ár legyen a döntő tényező. Ma Magyarországon számos kis céggel lehet találkozni, akik csekély összegért vállalják, hogy elkészítik vállalkozásunk "tökéletes" honlapját. Az általuk ajánlott összeg első hallásra rendkívül vonzónak tűnhet, de javasoljuk, hogy más nézőpontból végezzenek felmérést; vizsgálni lehet az adott cég saját honlapját, ugyanis a Kreatív Vonalak Kft. vallja, hogy a saját honlap az elsődleges referencia. Ezután meg lehet tekinteni, a referenciákat, figyelembe véve a minőséget, a honlapok készítésének dátumát, mennyire egyedi megoldásokat tud ajánlani a cég stb. Ezután sorra vehetjük, kik azok a szakemberek, akik az adott vállalkozásánál dolgoznak, milyen végzettséggel, milyen személyes tulajdonsággal rendelkeznek. Természetesen az ár meghatározó tényező, de figyelembe kell venni, milyen is az ár - érték arány. Hiszen, ha elkészült honlapunkkal nem érjük el célközönségünket, az a kisebb összeg is pénzkidobás lesz.

4. lépés: Kapcsolat felvétel és együttműködés



Ennél a lépésnél kezdődik el a közös munka partnercéggel, a vállalkozás megosztja elképzelését a honlappal kapcsolatban, és meghatározza azoknak a személyeknek a körét kit el akar érni a weboldallal. A tárgyalás eredményeképp a partnercég elkészít egy látványtervet, mely alapját képezi az elkövetkező együttműködésnek. Fontos, hogy nyitottak legyünk a szakemberek tanácsaira, hiszen ők azok, akik már nagy adag tapasztalattal a hátuk mögött tudják, az egyes honlapok felkeresőinek szokásait, milyen az optimális honlap szerkezet stb.

5. lépés: Szerződés



A megbeszéléseket követően a megegyezést ekkor írásba kell foglalni, pontosan leírva melyik fél mit vállalt, hogyan zaljik a kivitelezés, milyen módon kerül sor a honlap átadására, milyen technikai feltételek szükségesek a honlap elkészítéséhez, és végül mennyibe kerül.


6. lépés: A honlap elkészítése



Ezután a kivitelező vállalaton van a sor, mely a megrendelő igényeire építve elkészíti a honlap szerkezetét, tartalmi egységeit, s PR és marketing stratégiát épít ki a világhálón való sikeres megjelenéshez. A munka számos további résztevékenységből állhat, az adott honlappal állított követelményeknek megfelelően (pl.: a multimédiás szemléltetéshez fotó- és videoanyag készítése stb.)


7. lépés: Tesztelés



Az adott honlapot a végső üzembehelyezéséig számos alkalommal kell tesztelni. Fontos, hogy meg legyünk győződve, hogy az oldalon alkalmazott programok tökéletes futnak, könnyű a navigáció az oldalon, nincsenek tartalmi, stilisztikai hibák stb.
Tehát a tesztelés célja, hogy minden hibát kiszűrjünk, mely a felhasználókra negatívan hathat.


8. lépés: Üzembe helyezés és utógondozás



Miután a cég honlapja elkészült, és a teszteléseket is elvégeztük, élővé tesszük a domian nevet, hogy most már bárki könnyen megtalálhassa. Az átadást követően a honlapot a keresőkbe regisztráljuk, illetve gyűjtőoldalakon tesszük közzé. A honlapra érdemes felhívni az ismerősök, üzletfelek figyelmét is, hogy minél látogatottabb legyen.


Honlaptervezési csomagjaink

Honlaptervezés csomag

Egyedi honlaptervezés

honlap + google adwords

Megoldás azoknak, akik tökéletesen rendben akarják tudni a céges megjelenésüket az interneten.


a csomag tartalma, árak
Honlaptervezés csomag

Honlapstratégia

online stratégia+honlap

Honlap cégstratégia csomagunkat azoknak ajánljuk, akik céges kommunikációjukat és internetes megjelenésüket egy honlappal szeretnék erősíteni, mindezt stratégiai alapokra fektetve.


a csomag tartalma, árak
Honlaptervezés csomag

Teljes cégstratégia

stratégia+arculat+honlap

Új arculattal, honlappal, céges stratégiával szeretne megjelenni a piacon? Akkor Önnek javasoljuk teljes körű cégstratégia csomagunk.


a csomag tartalma, árak

Honlaptervezés tudástár


Milyen egy jó weboldal 2012-ben?

Írta: Kreatív Vonalak

A webdesign, vagy honlap arculat alapvetően egy vizuális műfaj, ahol éppúgy megjelennek trendek, újdonságok, izgalmas megoldások. De milyen egy jól megcsinált weboldal 2012-ben? Webdesign trend jelentés indul.
továbbolvasom

Az emberek nem szeretnek görgetni?

Írta: Kreatív Vonalak

Van egy régi beidegződés a honlapok kezelhetőségével, használhatóságával kapcsolatban. Ez pedig a következő kijelentés: Az emberek nem szeretnek görgetni. De igaz ez? Mindenki csak a képernyőjére ráférő tartalmat nézi meg?
továbbolvasom

Mitől lesz működőképes egy honlap ma?

Írta: Kreatív Vonalak

Önnek is gondot okoz, hogyan, mivel jelenjen meg az interneten? Hisz ez az egész egy idegen terep, más szabályokkal, más lehetőségekkel, másképp működő megoldásokkal. Mégis hogyan lehet egy jó, mi több, hasznot hozó honlapot készíteni?
továbbolvasom

Oh, happy day - A honlapunk utóélete

Írta: Kreatív Vonalak

A honlapunk elkészültét követően azt is gondolhatnánk, hogy nyugodtan hátradőlhetünk a karosszékben, és nyugodtan várhatjuk a jobbnál jobb eredményeket, az új vásárlókat. De ez nem így működik! Nincs „oh, happy day", nincs nyugodt koktélszürcsölgetés. A java csak most kezdődik. Ebben az írásunkban azokat a fontos teendőket szedtük össze, ami a sikeres honlaptervezést követően vár ránk. Kezdhetjük?
továbbolvasom
» további írások a Tudástárban

Kiemelt projektek, referenciák

Katona József Színház - Arculattervezés

Katona József Színház
arculattervezés honlaptervezés 

Marketing Expo - Honlaptervezés

Marketing Expo
arculattervezés honlaptervezés 

Kovács Lázár chef - Honlaptervezés

Kovács Lázár chef
arculattervezés honlaptervezés 

» további referenciák