Picinyke

A Picinyke webáruház kimondottan koraszülött, illetve kis súlyú babák számára kínál ruhákat, pelenkákat, és egyéb hasznos kiegészítőket. A blogbejegyzésekben hasznos tanácsokkal látják el a szülőket, elkötelezettségüket pedig az is jól mutatja, hogy minden vásárlás után 100 Ft-tal támogatják a Melletted a helyem alapítványt.

A honlap vizualitását az aktuális webtrendeknek megfelelően alakítottuk ki, az alkalmazott színvilág és a kedves grafikai megoldások pedig bizalmat ébresztenek a célcsoportban. Fontosnak tartottuk, hogy a webáruház használatát minél egyszerűbbé tegyük – hiszen tisztában voltunk azzal, hogy az újdonsült szülőknek vajmi kevés idejük van a vásárlásra.

www.picinyke.hu

Az évek során számtalan fejlesztőcsapattal dolgoztam együtt. Szörnyen bosszantó tud lenni, amikor úgy kerül átadásra egy munka, hogy az hemzseg a hibáktól, és tőlem, a megrendelőtől várják, hogy teszteljek, jegyzeteljek, majd újra teszteljek, miközben ketyeg az idő, ami ugye pénz is. Na, a Kreatív Vonalak nem ilyen. Amit kiadnak a kezükből, az működik. Úgy, ahogy megbeszéltük. Amit imádok bennük, hogy néhány mondatos instrukció alapján tudnak olyan látványtervet és technikai megoldást küldeni, amire csak jólesően annyit tudok mondani: Ez igen! Pont ilyenről álmodtam. A gondolataimban talán nem olvasnak, de, hogy értik az ügyfél igényeit, az biztos.

Balogh Julianna, ügyvezető

PICinyke webáruház

Dolgozzunk együtt!

Érdekli a közös munka lehetősége? Az induláshoz töltse ki
ajánlatkérő űrlapunkat, vagy tekintse meg árainkat!

Ajánlatkérés
'

Ajánlatkérés

Kezdjük el a közös projektet!

Az ajánlat pontosításához kérjük adja meg az alábbi adatokat.

Kapcsolati adatok
A tervezett projekt feladatai Marketing, stratégiai tervezés Arculattervezés Honlap, vagy webáruház tervezés Egyéb tervezés
A projekt rövid leírása
Ajánlatkérésre 1-2 munkanapon belül válaszolunk a megadott e-mail címre!
Ajánlatkérés