Csapat

Tudjuk, hogy egy cég vezetése nem könnyű. Egy vadászgépet nem elég megálmodni, nap mint nap biztos kézzel irányítani is kell. Még a legjobb vadászgépet is eltérítheti egy-egy légörvény, újabb kihívásokkal kell szembenéznie. Nagy haszna lehet ilyenkor egy másodpilótának, aki olyan dolgokra tud figyelni, amire a vezető már nem.

Mi, a Kreatív Vonalak Kft. egyfajta másodpilóta vagyunk a cégek számára. Az a feladatunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki abból, amire a cége képes. Hogy úgy jelenhessen meg a vevői előtt, mint a legprofibb választási lehetőség. 9 év tapasztalata megtanított minket, hogyan lehetünk a legnagyobb segítségére a pilótának, vagyis a cégvezetőnek. Nem csak tanácsot adunk, hanem a megvalósításban is számíthat ránk. Tudjuk, hogyan kerülhetünk ki a konkurencia örvényéből, és hogyan építhetünk fel egy stratégiailag biztos lábon álló, izgalmas céget.

Hatékonyságra és profizmusra törekszünk minden körülmények között, mert számunkra is ezek a legfontosabb értékek. Különböző szakterületek képviselőit egyesítve alkotunk egy csapatot, és ezt az erőt állítjuk a cége szolgálatába, mikor megbíz minket.

A Kreatív Vonalak meghatározó szakemberei:

Kreatív Vonalak
Nagy Barna
ügyvezető, stratégiai tervező
info@kreativvonalak.hu

Szilágyi József
vizuális kommunikáció
jozsef@kreativvonalak.hu

Kiss Fanni
irodavezető
fanni@kreativvonalak.hu

Neufeld Tamás
fejlesztés, keresőmarketing
tamas@kreativvonalak.hu

Somogyi Szilvia
projektvezető
szilvia@kreativvonalak.hu

Duró Szabina
projektvezető
szabina@kreativvonalak.hu


Kreatív Vonalak Szolgáltató, Kereskedelmi és Oktató Korlátolt Felelősségű Társaság

Alapítás éve: 2002
Cégjegyzékszám: 09-09-009188
Adószám: 12924703-2-09
Bankszámlaszám: 60600084-10036059
Székhely (Számlázási cím): 4032 Debrecen, Görgey u. 2. IV/39.
Iroda (Futáros küldeményekhez): 4024 Debrecen, Wesselényi u. 6., Keletterv Irodaház, III. emelet
Postafiók (Postai küldeményekhez): 4001, Debrecen, Pf. 569.