Nagy Barna, cégünk ügyvezetője és társalapítója, emellett stratégiai tervezőként a marketinges csapat vezetője. Mindig is foglalkoztatta, hogyan tud egy ember, egy cég értékteremtő és sikeres lenni.

Mire kapod a legtöbb pozitív visszajelzést a munkád során?

Az ügyfeleink szerencsére gyakran jelzik azt vissza, hogy tudom inspirálni őket. Ennek rendkívül örülök, mert ez kulcsfontosságú a márkaépítésben. Egy látszólag unalmas iparágban én azt keresem, hogyan tehető érdekessé, egy izgalmas területben pedig azt, hogy miként lehetne a legjobban átadni. Előadóként is arra igyekszem buzdítani a hallgatóságot, hogy próbáljanak nagyban gondolkodni, és valami igazán nagyszerűt alkotni. Minden pátosz nélkül, őszintén hiszek benne, hogy minden jól működő márkával, minden klassz termékkel vagy szolgáltatással jobb lesz a környezetünk.

A másik, amire rendkívül büszke vagyok, az a csapat. Több ügyfelünkben, aki az árajánlatkérésnél bizalmat szavaz nekem, felmerül az az aggodalom, hogy a kollégáktól is ugyanezt fogja-e kapni. Nincs annál jobb érzés, mint az, amikor maga jelzi vissza azt a tervezések végén, hogy mennyire jó hozzáállást tapasztalt mindenkinél. A Kreatív Vonalakkal egy olyan szakmai közösséget álmodtunk meg, aminek a tagjai hisznek abban, amit csinálnak és érdemben hozzá tudnak tenni ahhoz, hogy nagy dolgokat alkossunk. Ennek szellemében igyekszünk folyamatosan csiszolódni és bővíteni a csapatot.

Milyen számodra az ideális munkanap?

Nagyon szeretek lelkes, lendületes cégvezetőkkel beszélgetni – ezért örömmel fogadom az árajánlatkérőket, akik márkát szeretnének építeni, és szívesen veszek részt a tervezések kulcsfontosságú pontjaiban is. De rengeteg vezetőt ismerek meg a szakmai konferenciákon is, akár előadóként, akár csak résztvevőként vagyok ott. Több networking szervezetben, üzleti mastermindban és szakmai szövetségben is tagok vagyunk, ahol én képviselem a céget. Az ideális napomon sok van ezekből a találkozásokból és kevés, mondjuk úgy szükségszerű adminisztratív tennivalóból.

Mi az, amin a legtöbbször meglepődnek veled kapcsolatban a munkád során?

Alapvetően az életben én egy csendes, nyugodt, talán még azt is mondhatom, hogy visszahúzódó ember benyomását keltem. Sokan meglepődnek ezért, hogy amikor a szakmáról kezdek beszélni – akár egy színpadra kiállva több száz ember elé – mennyire megváltozok. Határozottnak, erőteljesnek, beszédesnek és inspirálónak szoktak látni a visszajelzések alapján. Ez egyáltalán nem tudatos, hanem ahogy mi is tanítjuk, így működik, ha valaki őszintén hisz valamiben. A beszédes emberek gyakran a színpadra lépve határozatlanokká válnak, én viszont ilyen szempontból fordítva vagyok bekötve.

Ha minden kollégád megfogadná egy jó tanácsodat, mi lenne az?

Amikor középiskolában először hallottam az “élethosszig tartó tanulásról” furcsa gondolatnak tűnt, hogy az iskolapadból kikerülve miért kellene valakinek továbbra is folyamatosan tanulnia. Ma már világos, hogy csak ez adhat a mindennapi munkához inspirációt, új gondolatokat, megértést, mindent. Az emberben belső késztetés van arra, hogy alkosson, tudásban gyarapodjon és, hogy együttműködjön másokkal. Rossz iskola vagy környezet miatt felvett káros attitűd visz le valakit erről az útról. Nem véletlen, hogy minden sikeres szakember életének része az önképzés. Ezért én minden kollégámat arra biztatom, hogy folyamatosan képezze magát, és élvezze, hogy az iskolával szemben már maga határozhatja meg, hogy miben szeretne fejlődni.