Kreatív Vonalak

szövegírás

Mindenki érzelmi alapon dönt. Ezért is meghatározó, hogy miként szólítjuk meg célcsoportunkat, milyen stílusban kommunikálunk velük, mennyire tudjuk inspirálni őket. Az is fontos, hogy mi kerül az apróbetűs részekhez, hiszen az emberek legalább 30%-a azt is végigolvassa.

Miért a szövegírás?

Szöveget írni sokféleképpen lehet: hosszan vagy röviden, magázva vagy tegezve, körülírásokkal vagy lényegre törve. Mindig a cél, a célközönség és a felület határozza meg azt, hogy milyen szöveg születik a rendelkezésre álló információkból.

A legfontosabb szempont mégis az: hogyan lehet olyan szöveget írni, amely megragad az emberek fejében, felkelti érdeklődésüket, majd vásárlásra ösztönzi őket? Stílussal és érzelmek kiváltásával.
Azonban nagyon keveseknek van igazán egyedi stílusa és még kevesebben merik ezt belevinni szövegeikbe. Tény, hogy a stílus egy nagyon szubjektív dolog, lehet szeretni vagy nem szeretni, de legalább nem sótlan, nem száraz. Érzelmeket vált ki, a fő cél pedig éppen az, hogy érzelmeket és érdeklődést generáljunk. Hogy beszédtéma legyünk, és minél több ember halljon rólunk. Hogy minél több ember fejében legyünk ott és végül minél többen jussanak vásárlási döntésre.

Milyen a jó szöveg?

A jó szöveg valóban elad: megragad az emberek fejében, először érdeklődővé, majd vásárlóvá alakítva őket. Mindehhez azonban meg kell találni azt az egyedi stílust, melyet a szövegekbe is érdemes belevinni.

Milyen típusú szövegek megírásában tudunk segíteni ügyfeleinknek?

Honlapszöveg

Weboldal nélkül ma már nem érdemes márkát építeni, így nem az a kérdés, hogy szükség van-e honlapszövegre, hanem az, hogy sikerül-e olyan szövegeket írni az oldalra, amelyek kellően érdekesek, egyediek, informatívak, és jól tükrözik a cége értékeit.
Ha azt tapasztalod, hogy magas az oldalad látogatottsága, mégis kevesen lesznek ügyfelek, vásárlók belőlük, mindenképpen érdemes foglalkoznod az értékesítő szövegekkel is.
Ha pedig honlapkészítés előtt állsz számolnod kell a tartalmi és szövegezési kérdésekkel is.

Brosúrák, prospektusok szövegei

Offline kommunikációnkat, az értékesítést sok esetben egy partnernek, érdeklődőnek adható brosúra, katalógus, vagy magazin is kiválóan tudja támogatni. Főként akkor, ha az vizuális- és kommunikációs stílusunkhoz is idomul.
Ezek nem új keletű „eszközök”, azonban még ma is kevés köztük az igényesen megtervezett, jól megszövegezett darab. Elkészítésükre a többség nem fordít kellő figyelmet, holott a kézzel fogható dolgok mai virtuális világunkban egyre inkább felértékelődnek.

Hirdetésszövegek

Meglévő ügyfeleink számára gyakran készítünk hirdetésszövegeket Google AdWords kampányaikhoz, Facebook hirdetési kampányaikhoz, szórólapokhoz, plakátokhoz vagy bannerekhez is. Egy-egy ilyen hirdetés szövegének megírása nehéz feladat, hiszen jellemzően kénytelenek vagyunk mindössze néhány karakterbe belesűríteni mondanivalónkat – mindezt úgy, hogy figyelemfelkeltő és hatásos is legyen.

A szövegírási szolgáltatásunk előfeltétele a Céges helyzetelemzés.

stratégiai tervezési áraink

Honlapstratégia

A honlap szerkezetének és működésének marketingszempontú közös megtervezése

350.000 Ft + Áfa

Márkaesszencia

A márka küldetésének, vonzó üzenetének és sztorijának kidolgozása

350.000 Ft + Áfa

Marketing stratégia

Online és offline eszközök meghatározása, kiválasztása, melyek alkalmasak a célcsoporttal történő rendszeres kommunikációra

350.000 Ft + Áfa

Villám marketing konzultáció / Óradíjas tanácsadás

1-2 órás helyzetértékelő marketing tanácsadás

30.000 Ft + Áfa / óra

Facebook stratégia

Saját Facebook kommunikációs stílus kialakítása, témajavaslatok megalkotása, 5 db mintabejegyzés megírása, 1 órás oktatás a Facebook használatáról és hirdetések kezeléséről, hirdetési mix kialakítása

350.000 Ft + Áfa

Google Ads stratégia

Az Google Ads a Google saját fejlesztésű hirdetőrendszere, a stratégia során megvizsgáljuk a hirdetési lehetőségeket és elindítjuk az meghatározott hirdetéseket

350.000 Ft + Áfa

Névadás

Egy jól megválasztott márkanévvel egyedi és találó, ezért könnyen megjegyezhető és azonnal meg is különböztethet minket a piac hasonló szereplőitől.

300.000 Ft + Áfa

Szlogenadás

Előfordul, hogy a név mellé egy jól csengő szlogenre is szükségünk van, mely magyarázza és támogatja a márkanevet, a tevékenységet.

300.000 Ft + Áfa

Szövegírás

Marketing szövegírás honlaphoz, brosúrához (min. 5 - 10 óra)

15.000 Ft + Áfa / óra

Közös sikereinkeredményeink

Wolda

Wolda

32x Nemzetközi arculattervezési díj,
2x Arany, 5x Ezüst, 12x Bronz
és 13x Kiválósági díj
új arculat és redesign kategóriákban
2018 - 2024 között

Év Honlapja

Év Honlapja

81x Év Honlapja díj
2007 - 2024 között,
köztük egy Abszolút díj.

Marketing Diamond

Marketing Diamond

95x Marketing Diamond díj,
5x Év ügynöksége díj 2017, 2019-2022
Év Marketing Nagykövete 2018, 2016
Év leghatékonyabb tervezője 2016

Üzleti Etikai Díj

Üzleti Etikai Díj

Üzleti Etikai Díj 2018 -
kisvállalat kategória.
Hiszünk a korrekt
üzleti partnerségben.

Design Toplista

Design Toplista

Harmadikok voltunk a hazai
design toplistán 2021 és 2022-ben,
Negyedikek 2024-ben.

Pakk csomagolásdizájn

Pakk csomagolásdizájn

7x Pakk csomagolásdizájn
díj, köztük az Év csomagolása
2015 fődíj

A szakmán innen és túlkreatív blog

#hír#honlaptervezés

Eljött idén is a nagy megmérettetés számunkra, ahol a szakmai zsűrire bízzuk, hogy ítélje meg, milyen munkát végeztünk. Ezúttal az Országos Marketinggyémánt...

tovább »
#hír#honlaptervezés

Önnek is gondot okoz, hogyan, mivel jelenjen meg az interneten? Hisz ez az egész egy idegen terep, más szabályokkal, más lehetőségekkel, másképp...

tovább »
#hír#honlaptervezés

A honlapunk elkészültét követően azt is gondolhatnánk, hogy nyugodtan hátradőlhetünk a karosszékben, és nyugodtan várhatjuk a jobbnál jobb eredményeket, az új vásárlókat....

tovább »

dolgozzunk együtt!

Érdekel a közös munka lehetősége? Töltsd ki ajánlatkérő űrlapunkat vagy nézd meg további szolgáltatásainkat, tekintsd meg árainkat.

árajánlatot kérek »
<